Ha egyszer újra hazamehetnék,

Nyíregyházán a naményi vonatra ülnék,

Vennék a hosszú útra Új Tükört, Nagyvilágot,

Körülnéznék, hátha ismerőst látok,

A szerelvény hosszú,  emelik a tárcsát,

Balról a második vágány.

Amikor már látszanának a kisvárosi fények,

Megrohannának a temetőnél az emlékek,

Csönget a sorompó, dőlünk a kanyaron,

Végállomás. Sietős léptek a kavicson.

Szemben a „Vasúti”, dülöngélő pacák.

Cibálnám haza a kapatos apát.

A sarokház ablakában Jancsi bácsi,  szegény,

Edit néni néz fel, „Szerbusz Pistikém!”

A nagyszülők háza, csókolom Nagymama,

A kórháznál a kis Jutka ablaka,

KTSZ, TITÁSZ, a szomszédokkal mi lett, mi volt

Kölcsey utca 18.

Megjöttél, éhes vagy, mit kérsz, ülj le, gyere,

A kertben a nyári éj ezer apró nesze,

Anyámat, Apámat csókolnám, ölelném,

Húslevest s  káposztát megnyugodva enném,

A csillagok alatt széleset hugyoznék,

Ha egyszer újra otthon lehetnék.