XVIII.
Véresen tolul fel a számból a szó,
mint akit elért egy tüdőlövés.
Fekszem kikötve, nagy fehér műtőben,
Várva, hogy rám tör a szenvedés.
A kétségbeesés betölt.
Csönd van, hideg és pőreség.
Semmim sincs, csak a felcsukló,
Lefegyverző őszinteség.
Fekszek, mint nagybeteg gyermek,
Ki tudja, anyja rá gondol valahol,
Kinek semmije sincs elvehetője,
Csak a végtelen bizalom.
Imádkozok sután suttogva,
Tolulnak fel a betanult szavak.
Értelmük nem figyelem.
Csak engedem, hogy elhagyjanak.
