Szabó úr gyakran érzett az utóbbi időben alhasi fájdalmat. Szúrót. Gyakran kellett vizelnie. Figyelni kezdte a vizeletét, de semmiféle gyuladásra utaló jelet, szagot, sötétebb színt sem látott. Valami megcsillant azonban a WC csészében. Arrébb még valami.. Pirinyó arany színű szemcsét fedezett fel a csésze alján, aminek éles szélei okozhatták fájdalmait. Arany fogkoronája sohasem nem volt, egyáltalán nem viselt aranyat, még az arany karikagyűrűjét sem hordta. Elhatározta, hogy ezután üvegbe pisil, s ha lát benne szemcsét, kiszűri. Ezt tette egy héten keresztül. 20-30 szemcse gyűlt össze. Fájdalmai csökkentek, mintha kezdte volna megszokni az irritációt. Közeledett a felesége születésnapja, aminek kapcsán felkeresett egy ékszerészt, akitől mellesleg megkérdezte, átvesz-e tört aranyat. "Mennyi van?" kérdezte az ékszerész. "Nem sok. Egy fiók sarkában találtam. Nem tudom miféle. Lehet, hogy nem is arany." Kiderült, hogy bizony, arany. Jófajta. Szabó úr ezután sokáig hordta az aranyat a felvásárlókhoz. Rokonai és ismerősei elképedtek, amikor hosszabb külföldi utazásra fizetett be. Életében először új autót vásárolt. Volt annyi esze, hogy soha, senkinek sem mesélt az aranyról. Kis tételekben adta el, egymástól távol eső helyeken. Jól élt, de nem fényűzően. Sokat adományozott. Nem érdekelte, miért és hogyan történik ez vele. Esze ágában sem volt kivizsgáltatni magát. Meg nem köszönik neki, kihasználják, s a végén még jól elrontják benne az aranyforrást. Ráadásul újságírók tudomására jut, azok világgá kürtölik, bűnözők szállnak rá, aki pisiltetik, ha kell, ha nem...Így hát okosan hallgatott. Szabó úr most éppen Tibetben van...és pisil, pisil. (De mi lesz a vámon)?