A hálókocsi du. fél hatkor lassan kigördült a Keletiből. Irány Lemberg, Lvov, Lviv, Kinek melyik kedvesebb. Legközelebb csakis autóval - fogadtuk meg. Jó, jó a kényelmes fekhely, a nyugodt vacsora, a két személyes fülkében az elemózsiás kosárból, ugyanakkor vámosok és határőrök az éjszaka közepén, csigalassúság a Kárpátokon keresztül...délelőtt 10.30-kor érkeztünk meg. Az Osztrák-Magyar monarchiában épült pályaudvar szokásos délelőtti forgatagával fogad, irány a gyár a városon keresztül, ahol dolgunk szokott lenni. A gyár működik. A gépek forognak, a sorok termelnek. Többségükben fiatalok mindenütt. Nagyon akarnak élni. Görcsösen. Megélni a gyárból, a termékből. Szó esik a háborús helyzetről is. Úgy tekintenek az oroszokra, mint 1956 végén mi, magyarok. Aki nem tudja elképzelni azt az érzést...annak nehéz eligazodnia a világban. Oroszul jól ért, beszél mindenki. Egymás közt hol oroszul, hol ukránul beszélnek. A lembergi polgármester nemrég elrendelte, hogy egy bizonyos napon csak oroszul beszéljen mindenki. Hogy mutassák - nem az orosz nép és nyelv ellen vannak. Délben ebéd egy közeli étteremben. Ukrán borscs, bíborszínű. Angol steak, igen ízletes. Este felé séta a városközpontban. Rájöttem, hogy eddigi sokszori ide utam során én még sohasem láttam ezt az emberléptékű, szerethető várost. Melynek volt litván, lengyel, osztrák-magyar, szovjet, majd ukrán korszaka. Ahol ezek a kulturális rétegek egymásra rakódtak. S ott láthatók az utcakövekben, az épületekben, az emberek járásában, a lányok és fiúk tartásában. Az utcákon gyönyörű fiatalok hömpölyögnek kacarászva. Ittasságnak semmi jele. Egyenruhás sehol. Halovány fények- a szükséges takarékosság jele. A boltokban jó választék. Az utakon remek autók. Egy napos röpke kép egy futó látogatótól. Este kilenckor vissza Budapestre ugyan azzal a vonattalA járókelők szimpatikusak. Nyílt tekintetűek. Összetartók és elkötelezettek. Az Isten áldjon benneteket Európába tartó reménnyel teli lembergiek ! Remélem, találkozunk még az EU-ban. Mert hogy ti ott lesztek, abban hinnem kell, látom. Hogy mi, magyarok ott leszünk-e még akkor, csak remélhetem.