„Echo Moszkvi – Kod dosztupa” 

(A cikk megjelent: 2010. május 8.)

1913-ban az Orosz Birodalomban 170 millió ember élt, vagyis a Föld lakosságának 10%-ka. Ekkor Oroszország területén 90 millió ember élt, vagyis a Föld lakosságának 5,6%-ka. Jelenleg Oroszország területén 140 millió ember él, a Föld lakosságának 2,4%-ka. Vagyis Oroszország a szárazföld egyhatodán terült el, s övé volt a népesség egytizede. Most a szárazföld egykilencedét foglalja el, s övé a népesség 2,4%-ka. Hasonló egyensúlyhiányok hosszú ideig nem maradnak fenn, és az állam további széteséséhez vezetnek.

Hová tünt a lakosság? Kihalt. „Harkovban éjszakánként 250 halottat gyüjtenek be, melynek oka a tífusz és az éhség.  Felfigyeltek rá, hogy nagy részüknek hiányzik a mája, amelyből töltött lepényt készítenek, melyeket a piacon árulnak”– írja az olasz konzul az 1931-es harkovi éhinségről.  Ezen kézivezérelt sztálini éhinség áldozatainak száma elérhette a 10 milliót. Az embereket nem csak az éhinség pusztította, száműzték őket, száműzték a kulákokat, vagyis a nemzet legjobb génálománya hordozóit. „Azt mondják, hogy 10 millió embert száműztünk – mondta Molotov, Felix Csujevnek. – Ez nem igaz. 20 milliót száműztünk.”

Mi történt a kitelepítettekkel? Narimi megye pártinstruktorának jelentését idézem a Mazino szigeti helyzetről, ahová 1931 áprilisában kulákokat küldtek: „A szigeten nem volt fellehető semmiféle szerszám, építmény, vetőmag, egy szem élelem sem. Az emberek pusztulni kezdtek. Hamarosan fenyegető méretű emberevés kezdődött. A 6100 emberből, mely Tomszkba érkezett, augusztus 10-re 2200 maradt életben.”

 
Vegyük úgy, hogy a 20 milliónak nem a háromnegyede halt meg, hanem csak a fele, s adjunk hozzá az éhenhalt 10 millióhoz 10 millió Szibériában elpusztultat.  Majd adjuk hozzá ehhez a terror áldozatait. 1937-38-ban az NKVD 1,5 millió embert tartóztatott le, melyekből 680 ezer embert azonnal kivégeztek. 1940-ben már 2,4 millió embert ítéltek el.

Mit adott cserébe ezen emberek halála? Milyen cél érdekében lett megsemmisítve a nemzet szine-java? Milyen cél érdekében változtatták Oroszországot Gulággá?  Egy olyan hadigépezet létrehozása érdekében, amelynek meg kellett hódítania az egész világot. Oroszország egész területe egy egységes szerelőüzemmé lett átalakítva, ahol dicsőséges döntések árán támadófegyvereket hoztak létre. Az Oroszországban épülő gyárak nem kávédarálókat, teafőzőket és lavorokat gyártottak. Azok vagy tankokat, vagy a tankokhoz szükséges acélt, vagy elektromos energiát termeltek, amely ahhoz kellet, hogy acélt gyártsanak, amely ahhoz kellet, hogy tankokat gyártsanak.

Ki tervezte ezeket a gyárakat? A fő tervező Albert Kahn volt, Amerika legismertebb ipari építésze, a Ford gyárainak tervezője. 1929 és 1932 között Kahn cége, melyet Oroszországban „Goszprojektstroj”-nak hívtak, hogy elfedjék a tényt, hogy a cég amerikai, 571 ipari létesítményt tervezett Oroszország számára. Közöttük a sztálingrádi, cseljabinszki, harkovi, tomszki traktorgyárakat, a karamatorszki, tomszki repülőgépgyárakat, a cseljabinszki, moszkvai, sztálingrádi, nyizsnyij novgorodi, szamarai autógyárakat, és így tovább. 

A legegyszerűbb azt mondani, hogy Kahn tervezte az egész orosz ipart. Ezért Sztálintól 2 milliárd dollárt kapott, ami a mai árakon 220 milliárd dollárt teszki. Ez a 2 milliárd dollár éhenhalt parasztok hulláival lett kifizetve. 1932-ben Sztálin az éhező országból 17,3 millió tonna gabonát exportált, 1933-ban pedig 16,8 milliót.

Lehetséges, hogy Sztálin miközben a parasztok millióit meggyilkolta, a nemzet genetikai törzsállományát kiirtotta, az embereket egy kalászért agyonlövette, a tudósokat támogatta? A 20-as években a szovjet tudomány szokatlan szárnyalásba kezdett. Idealisták hozták létre – Mandelstam, Rozsgyesztvenszkij, Joffe – mindezek olyan emberek voltak, akik nyugaton tanultak, olyan emberek, akik patrióta indíttatásból visszatértek Oroszországba, ahol elkezdték sorra kivégezni őket.

A 30-as évek elején az ukrajnai fizikai-technológiai intézetben - amely az egyik legjelentősebb tudományos iskola volt - három osztályvezetőt lőttek agyon – Subnyikovot, Rozenkevicset és Gorszkijt, letartóztatták az intézet mindkét vezetőjét, Lejpunszkijt, majd Obreimovot. Két kommunistát, az osztrák Alexander Vajszberget, aki az alacsony hőmérsékleti szekciót vezette, és a német Fridrich Hautersmant a Molotov-Ribbentropp paktum megkötése után Szovjetunió előzékenyen kiadta Németországnak. Letartóztatták Landaut, és Fokot. Agyonlőtték a Szovjetúnió egyik legfiatalabb géniuszát, Bronsteint.

Klasszikus példa Szergej Koroljov sorsa[1]). A Rakétafejlesztő Tudományos Intézetben, ahol Koroljov dolgozott, gyakorlatilag az összes mérnököt agyonlőtték. Agyonlőtték Koroljov főnökét, Klejmenovot, a „Katyusák” konstruktőrét, Georgij Langemakot. A „Katyusa” összes tervezője közül egy maradt életben, Kosztyikov mérnök, aki befejezte a „Katyusá”-t 1941-ben. Akit kitüntettek, majd agyonlőttek.

Maga Koroljov teljesen véletlenül maradt életben. A nyomozó, aki kihallgatta követelte, hogy ismerje be, hogy azért tervezett a rakétákat, hogy megkísérelje megölni Sztálin elvtársat, és kioktatta Koroljovot, mondván, hogy „a maguk pirotechnikájára és tüzijátékaira a szovjetek országának nincs szüksége” Sztálinnak akkor jutottak eszébe a tudósok, amikor hírét vette, hogy az amerikaiak az atombombán dolgoznak. Ahogyan Landau mondta keserű humorral, „az orosz atomprojekt első következménye az orosz tudósok megmenekülése volt.”

Ki ellen védekezett Sztálin, amikor aláírta a szerződést Kahn cégével 1929-ben? Hitler ellen? Hitler azonban 1933-ban került hatalomra. A gonosz imperialistákkal szemben? De hát Sztálin a gyárakat, a gépeket és fegyvereket éppen a „gonosz imperialistáktól” szerezte be. A válasz az, hogy Sztálin támadó háborút tervezett és e háború érdekében az egész Szovjetúniót fegyvergyárrá változtata. A lakosság életének árán.

Egy ilyen háború folyttásához a fegyver egymaga nem elég. Olyan háborút jó vivni, amelyet jogod lesz felszabadító háborúnak hívni, olyan háborút, amely, ha ősi kínai stratagémákat idézünk „lehetővé teszi, hogy idegen késsel ölj, és tűzvészben rabolj”. Másképpen szólva, jó lenne, ha lenne Európa közepén egy ördögi rendszer, amellyel harcolva Európa megizzad és kivérzik, miután azt, Európát, könnyű lesz felszabadítani.

Tulajdonképpen a taktikát, melyet Sztálin használt, Oroszország egyik legjobb hadtörténésze, Viktor Szuvorov írta le. Úgy gondolom, hogy Oroszországnak két nagy hadtörténésze létezik a XX-XXI században: Viktor Szuvorov és Mark Szolonyin. Sztálin taktikáját Viktor Szuvorov írta le az „Utolsó köztársaság”-ban. 1933-tól kezdve Sztálin teljes külpolitikája a „tűzvész és az idegen kés” létrehozására irányult.

Hitler a hatalomra kerülését nagyrészben, tulajdonképpen Sztálinnak köszönheti. Az 1933-as választásokon Hitler a szavazatok 43%-át szerzi meg, a szociál-demokraták és a kommunisták együttesen 49%-ot. Ha a szociáldemokraták és a kommunisták blokkot alkottak volna, Hitler egyszerüen nem jutott volna hatalomra. Ki tiltotta meg a kommunistáknak, koalícióra lépni a szoviáldemokratákkal? Sztálin. Mint ugyanabban az „Utolsó köztársaságban” Szuvorov írja, „a világ könnyen meg tudott volna lenni Hitler nélkül Németország élén, meg a második világháború nélkül, Sztálin viszont nem.”

 
Egyébként a hatalomra került Hitler egymagában semmit sem jelentett. Hiszen a weimari szerződés feltételeinek megfelelően Németország le volt fegyverezve. Nem volt hadserege, nem voltak lőterei, nem voltak gyakorlóterei. Hitlernek mindezeket Sztálin bocsátotta a rendelkezésre. Ha Sztálin nincs, Hitler egy középszerű diktátorrá nőtte volna ki magát, olyan Szaddam Huszein szerűvé, melyet az első területszerző háború kísérlete után eltaposnak, s aki a saját polgárai kivételével senkire sem veszélyes.

1936 julius 18-án Spanyolországban frankoista felkelés tört ki. Franko tábornokot a hadsereg 80%-a támogatta. A Szovjetúnió támogatása nélkül a köztársaságiak sorsa meg lett volna pecsételve. De a Szovjetúnió a hatalmas hadigépezete által kikovácsolt több mint 500 repülőgépet, 347 tankot, 60 páncélautót és 497 ezer puskát dobott át Spanyolországba, amelynek üzemanyaga az élet és a halál volt.

Mért költött Sztálin gigantikus pénzeket a spanyol háborúra? A válasz – abban reménykedett, hogy meggyújtja azt a tüzet, mely során rabolni lehet. Abban reménykedett, hogy Anglia és Franciaország hadba lép Hitler ellen, aki Franko védelmére kel. A tűz, vagyis a második világháború azonban ezúttal, Spanyolországban nem lobbant fel.

1938-ban Európa térképén új feszültséggóc tünt fel – Csehszlovákia. Németország azt követelte Csehszlovákiától, hogy adja vissza a németek lakta Szudétavidéket. 1938 szeptemberében Anglia és Franciaország rábeszélték Csehszlovákiát, hogy engedjen Hitlernek. Ez az esemény kapta a müncheni egyezmény elnevezést. Ez Európa történelmének legszégyenletesebb ténye, a nyugati demokráciák által a mai napig elsajátítatlan lecke arról, hogy ha engedsz a huligánnak, engedményeidet támadásai új hídfőállásaként fogja értelmezni.

Ugyanakkor felmerül a kérdés – mit tett ezidőtájt a Szovjetúnió? A válasz az, hogy a Szovjetúnió München idején bizalmas tárgyalások során Németországgal minden téren a német álláspontot támogatta. A Csehszlovákiával folytatott bizalmas tárgyalások során pedig, minden téren Csehszlovákiát támogatta. A döntő pillanatban azonban a Szovjetúnió a csehszlovák elnöki beavatkozást illető kérésekre az válaszolta, hogy a segítséget a Népszövetségben kell keresni.

Képzeljük el, hogy Sztálin igenlő választ adott volna Csehszlovákia kéréseire, és kijelenti, hogy ő, Sztálin harcolni fog Hitler ellen Csehszlovákiáért. Megint csak nem lett volna München. De Sztálin nem adott igenlő választ, pontosan azért, mert Csehszlovákia, úgy, mint ahogyan Spanyolország sem volt az a hely, ahol Sztálin tüzet akart szítani. Sztálin szándékait ő maga juttatta teljesen világosan kifejezésre 1939. augusztus 19-én, a Politikai Bizottság ülésén elhangzott beszédében: „A Szovjetúnió, a dolgozók hazájának az érdeke az, hogy a háború a reich és az angol-francia kapitalista blokk között törjön ki. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a háború minél tovább tartson, mindkét fél kimerülésének céljából”. Nem tudta volna jobban kifejezni maga Sun Tzu[2] aki azt írta: „Amikor az ellenség káoszba merül, eljött az idő diadalmat ülni fölötte”.

Sztálin beszéde augusztus 19-én hangzott el. Augusztus 23-án megköttetett a Molotov-Ribbentropp paktum. Mint ahogyan azt Viktor Szuvorov megjegyzi, ezt a szerződést helytelen Molotov-Ribbentropp szerződésnek nevezni. Ez az 1939 évi moszkvai szerződés, amely a második világháború kezdetéhez vezetett. Pontosan egy hét elteltével e szerződés aláírása után, 1939. szeptember 1-én Hitler megtámadja Lengyelországot.

Hitler emellett azonnal követeli, hogy Sztálin is támadja meg Lengyelországot. Sztálin azonban 17 napot vár és csak szeptember 17-én vonul be Lengyelországba. Ezzel az egy manőverrel Sztálin bizonyítja stratégiai fölényét Hitelerrel szemben. Elsősorban, eddig az időpontig a harcok alavető súlyát a német hadsereg viselte. Másodsorban, a lengyelek nem értik, hogy tulajdonképpen kivel is harcol a vörös hadsereg – velük, vagy a németekkel. Harmadsorban Anglia és Franciaország a szövetséges kötelességének megfelelően hadat üzen Hitlernek,de nem szánja rá magát, hogy hadat üzenjen Sztálinnak, hanem ezzel szemben igyekszik nem megkötni a kezét.

Ily módon Hitler és Sztálin közösen kezdik a második világháborút. Hitler elfoglalja Lengyelország egy részét, Franciaországot, Belgiumot, Norvégiát, Svédországot. Sztálin ugyanekkor elfoglalja Lengyelország egy részét, Litvániát, Lettországot, Észországot, Nyugat-Ukrajnát, Románia egy részét és Finnország egy részét. Sztálin a második világháború első két évében összesen 23 milliós lakosságot érintő területet foglal el.

Sztálin is és Hitler is elkezdi a második világháborút. Ha erre, mint büntettre tekintünk, akkor Sztálin és Hitler szerepe különböző. Hitler – a szervező, az ostoba fegyver, a bérgyilkos. Sztálin – a megrendelő. Ráadásul mindezidő alatt az 1939-1940-es években egyrészről Sztálin ellenőrzése alatt tartja Hitler stratégiai ellátási vonalait, amelyeket bármely pillanatban lehetősége van elvágni. Másrészről, ő Hitlert nyersanyagellátója. Harmadrészt, Hitlertől olyan gépeket és anyagokat kap, amelyeket a szovjet ipar nem képes maga előállítani.

Sztálin abbéli meggyőződése, hogy az idegen kés – Hitler – teljességgel tőle függ, és nem támad őrá, olyannyira megrendíthetetlen, hogy ezen meggyőződés egyik jellemző példájává Katiny vált. A lengyel hadsereg 22 ezer tisztje, Lengyelország hadseregének krémje került kivégzésre Katinyban, Kalinyinban és Mednijben. A tiszteket egyenként, egy tarkólövéssel ölték meg. Oly sok embert, hogy a szovjet pisztolyok nem birták, német „Walterok”-ból tüzeltek. Blohin őrnagy egy egész bőrönd „PP Waltert” hozott magával, amint azt az egyik emlékiratban írják. Ez a kívégzés, a maga nem mindennapi embertelensége mellett, különleges kulcs Sztálin pszihológiájához.

Sztálin ekkor el nem tudja képzelni, hogy 22 ezer tapasztalt tiszt, akik gyűlölik a Wehrmachtot, jól jöhetnek a Hitler elleni védőháborúban. 1940 májusában, egyszerűen foglalják a helyet. A Gulag nem végtelen, a hóhérok száma korlátozott. Európából hamarosan új fogolytömegek fognak özönleni, a lakóterületet sürgősen fel kell szabadítani. Sztálin meggyőződése, hogy minden a terveknek megfeleően történik. E a meggyőződése oly erős, hogy nem tud várni legalább a saját támadó hadmozdulatai kezdetéig sem, s csak utána végezni a lengyelekkel. Ez még egy olyan jellemző tulajdonsága Sztálinnak, amely junius 22-én végzetesnek bizonyult. Ő sohasem foglakozott azzal, amit „contingency planning”-nek hívnak, ő mindig meg volt győződve arról, hogy minden úgy lesz, ahogyan tervezte.

Hiszen 1941 nyarán a Vörös hadsereg minden téren felülmúlta a német hadsereget - létszámban, a tankok minőségét, a repülőgépek, az ágyúk, valamint a hadosztályok mennyiségét illetően is. Egyetlen jellemzőben múlta felül a Wehrmacht a Vörös hadsereget, nyilvánvalóan ráadásul, elkerülhetetlenül és megváltoztathatatlanul, éppen a Vörös hadsereg abszolút, minden másban való fölénye okán. A Wehrmacht felülmúlta a Vörös hadsereget a gyors felfejlődési készségében. 3600 tankot gyorsabban lehet összpontosítani és felszerelni, mint 12300-at, 2,5 ezer repülőgépet gyorsabban lehet összpontosítani, mint 10 ezret. 

Amikor egy óriás mér csapást, az óriás ellenfelének egyetlen megkérdőjelezhetetlen előnye a gyorsaság. Attól a pillanattól kezdve, hogy a Vörös hadsereg megkezdte a felfejlődést a határ mentén, a háború elkerülhetetlen volt. Már emiatt is várható volt, hogy Hitler kihasználja ezen egyetlen rendelkezésére álló előnyét. Sztálin tervei közt ez nem szerepelt.

1929-től kezdve az egész Szovjetúnió egy fegyvergyátó üzemmé vált. Lehetséges, hogy ez a védeleme érdekében történt? Lehetséges, hogy Sztálin félt, hogy az átkozott kaspitalisták, mivel Hitler akkor még nincs a színen, rátámadnak? Vizsgáljuk meg a gyártásra kerülő fegyverek jellemzőit. 1930-ban Sztálin az átkozott kapitalistáktól, pontosabban az USA-ban, Kristy amerikai konstruktőrtől megvásárolta a BT típusú tankot.

A BT amerikai tankot Harkovban gyártották, 22 db-ot naponta, egy olyan gyárban, melyet egy szintén amerikai tervező, Kahn tervezett. Csak a BT-ből 1940-re 5300 db volt a csapatoknál. A második világháború kezdetéig a BT összes típusából a Vörös hadseregben több volt, mint annak összes típusából a világ összes hadseregében. A BT egy nagyszerű tank. A BT harcolt Spanyolországban, 1937-ben erőltetett menetet hajtott végre az Ebra folyóhoz, 630 kilométert téve meg kevéssel több, mint két nap alatt. Ragyogóan bizonyított Halkin-Gol alatt, ami egy 800km -es erőltetet menetet jelenett a mongol sztyeppén.

1945-ben BT tankkal lőtték a japánokat, 820 kilométert téve meg erőltetett menetben. A fent felsorolt manőverekből nem nehéz felfigyelni a Vörös hadsereg legelterjedtebb tankjának egyik alapjellemzőjére – az európai utakra és a mongol sztyeppékre való optimalizáltságára. Ahogyan Viktor Szuvorov viccesen megjegyezte, a BT-nek csupán egy hátránya volt – ez a tank alkalmatlan volt arra, hogy a Szovjetónió területén használják.

Még egy híres fegyver, melyet Sztálin teljesen az USA-ból vett át, a TU-4 stratégiai bombázó, mely a B-29 teljes másolata. Tökéletes másolat, beleértve a vezérlőpanelen levő Coca-Cola tartót. A másolás olyannyira szolgai volt, hogy annak során hüvelyk alapú rendszerben számoltak. A TU-4-et a háború után építették meg, amikorra világosá vált, hogy létezik az atombomba, amihez hordozóeszközök kellenek.

De miért nem voltak Sztálinnak, aki az egész országot hadiüzemmé változtatta, megfelelő stratégiai bombázói? Erre az a válasz, hogy a stratégiai bombázó az atombomba feltalálásáig védelmi fegyver volt. A stratégiai bombázó a megtorlás eszköze: amint rád támadtak, berepülsz az ellenség hátországába és bombázod a gyárait, amelyekben azokat a fegyvereket gyártják, amelyekkel téged támadnak.

Ha te támadsz, nem nagyon van szükséged stratégiai bombázóra, mivel nem kell hadigyárakat elfoglanod. Te azokat sértetlenül, a támadás folytatásáról szőtt terveidbe beillesztve tervezed megszerezni.

A stratégiai bombázók helyett Sztálin például IL-2-őt tervezett. Az IL-2 az agresszor repülőgépe, amely nem légiharcra való, hanem az ellenség földön  megsemmisítésére.  Mellesleg a szovjet repölősöket alapvetően nem légiharcra képezték ki, hanem földi célpontok elleni tömeges bevetésre.

Különböző számok léteznek, de a junius 22 -i állapotnak megfelelően – itt Mark Szolonyint idézem – a Vörös hadsereg 12 ezer 379 tankkal rendelkezett 3 ezer 628 német tankkal szemben. 2,5 ezer német repülőgép állt több mint 10 ezer szovjettel szemben. Szeptember végéig a Vörös Hadsereg 15,5 ezer tankot, 10 ezer repülőgépet, 67 ezer ágyút és aknavetőt valamint  3,8 millió lőfegyvert veszített el.

Hogyan történt ez a hallatlan vereség? Viktor Szuvorov erre a kérdésre egyszerű választ ad. A hadsereg pontosan azért semmisült meg, mert támadásra készült. A határhoz 8-12 kilométerre előrevitt repülőtereket szétbombázták. A lövedékeket, amelyeket csak úgy a talajra szórtak a háború előtt, megkaparintották. A támadáshoz eltávolított akadályokon a német katonák, aknákbe nem ütközve mentek keresztül. Hitler akkor mért csapást a Vörös Hadseregre, amikor az, mint egy bokszoló, ütésre készülve, megnyilt. Sztálin esztelen ellentámadási parancsai miatt a Wehrmacht acél támadóékei felnyársalták hadsereget, mint medvét a vadászlándzsa.

Mint azt már mondtam, Viktor Szuvorov egyike a második világháború két zseniális történészének. Ez azonban az a ritka eset, amikor Viktor Szuvorov hibázik. Pontosabban, a junius 22 előtt történteket elemezve Viktor Szuvorovnak tökéletesen igaza van. Azonban az 1941 évi katasztrófa okainak leírása felületes, s gyakran a szovjet sablonokat követi: „Váratlan támadás a békésen alvó repterek ellen…” és így tovább. 

A legteljesebb leírást az általam már említett Mark Szolonyin adta. „A békésen alvó reptereken” című első könyvében Mark Szolonyin, aki szakmáját tekintve repülőgép építő, érdekesnek találta  Szuvorov és a szovjet történészek egybeeső állításai közül a legegyszerűbet: „A repülőtereket közel viték a határhoz, ezért a repülőgépek a földön bombáztak szét mindent”. Szolonyin egyszerűen kiindulva az akkori repülőgépek jellemzőiből, megmutatta, hogy ez nem így van, hogy azokat a földön szétbombázni rendkívül nehéz volt, és hogy különlegesen sikeresnek számított az a rajtaütés, melynek során 2-3 repülőgép megrongálódott.

Az ellenfél repülőgépei leggyakrabban a levegőben kerültek megsemmisítésre. Hogyan is veszített el a Vörös Hadsereg 10 ezer repülőgépet szeptemberig? Hát így: először parancsot kaptak a visszavonulásra, s a repülőgépek átrepültek egy másik repülőtérre. Utána új parancs következett, s a repülőgépek ismét átrepültek. 5-6 ilyen átrepülés után elfogyott az üzemanyag, elfogytak a szerelők, melyek amúgy is hiányoztak, a kiszolgáló személyzet pedig valahol messze maradt. A repülősök gépkocsira rakodtak és elhajtottak, az ellenségre hagyva a repülőket.

Hogyan nézett ez ki például a tankok esetében? Elméletileg, mint már mondottam, a tankoknál minden rendben volt. Összesen - ha nem csak a nyugati határról beszélünk - a Vörös Hadsereg a háború kezdetekor 24 ezer tankkal rendelkezett, hétszer többel, mint Hitler. Ráadásul a tankok harci jellemzői összehasonlíthatalanok voltak. Ime egy ismert példa: 1941. augusztus 1-én egy KV típusú tank Zinovij Kolobanov főhadnagy parancsnoksága alatt elvágta 40 német tankból álló menetoszlop útját Gatcsinó felé[3]. Mark Szolonyint idézem: „Amikor ez a példátlan ütközet véget ért, 22 német tank füstölt a mezőn, s a mi KV-nk 156  telitalálatot kapva visszatért a hadosztálya rendelkezési állományába.”

Imigyen írja le a KV-val való találkozást a Wehrmacht 41. gépesített hadtestének parancsnoka, Reinhardt tábornok: „Három oldalról tüzeltünk az oroszok vasmonstrumaira, de mindhiába. Az orosz óriások egyre közeleb és közelebb jöttek. Egyikük megközelíttte a mi tankunkat, mely reménytelenül elakadt a mocsaras tóban. A fekete monstrum minden habozás nélkül végigment a tankon, belenyomva azt lánctalpaival a sárba”. Ebben a leírásban nem nehéz felfedezni, hogy a KV tank a Wehrmacht egységeivel úgy viselkedett, mintha Wateloo-nál gurult volna ki a hadszintérre. Reinhardt tábornok leírja, hogy a németek miképp vontattak a harctérre egy 150 milliméteres tarackot. Az közvetlen irányzással rálőtt a tankra, ami után azt a KV a földbe taposta. A németeknek nem volt mit szembeállítaniuk egy ilyen tankkal. Csak a dél-nyugati front csapatai 265 db KV-vel rendelkeztek. Szorozzuk meg a 256-ot 22-vel, Zinovij Kalabanov áldozatai számával, s megkapjuk, hogy ezek a KV-k a hitleri tankok másfélszeresét voltak képesek megsemmisíteni, ráadásul minden bennük kelketkező kár nélkül.

No de hol voltak ezek a tankok? Seholsem. Vegyük például a 37-es számú tankhadosztályt. A hadosztályban június 22-re 316 tank volt, harci veszteség – 0. Június 26-ra 221 tank maradt. 10-es számú tankhadosztály: 363 tank volt, harci veszteség – 53 tank. Június 26 estéjére 39 tank maradt. A többi, beleértve 40 KV - t, felszívódott.

S egy teljesen különleges – a 3-as páncélos hadosztály. Június 28-ra a hadosztályban hat nap alatt 337 tankból 255 maradt, a személyi állomány pedig 67%-ra fogyott. Mi ebben a különleges, kérdezik Önök? Ezek nagyszerű eredmények - a háború kezdetétől eltelt 6 nap alatt a tankok és a katonák mennyisége a hadosztályban mindössze a harmadával csökkent. Az a különleges, hogy a hadosztály mélyen a hátországban állomásozott és nem távolodott a fronttól, hanem a front felé mozgott.

Volt-e valami, amiben a Vörös Hadsereg ezidőtájt nem szenvedett veszteséget? Igen, válaszolja Szolonyin, a tehergépkocsikban. Ha például ugyanazt a 10-es számú harckocsizó hadosztályt vesszük, amelynél négy nap alatt a 363 tankból 39 maradt, a 864 tehergépkocsiból a Dnyepren túlra 613 érkezett meg. Mihez kellettek a teherautók? Az elpucoláshoz.

Tehát július 9-ig a Vörös Hadsereg 11,7 ezer tankot, 19 ezer ágyút és aknavetőt, s több mint egy millió lőfegyvert vesztett. Szeptember végére, ismétlem, 15,5 ezer tankot, 67 ezer ágyút és aknavetőt és majdnem 4 millió lőfegyvert. Ezek acél százezer tonnák voltak. Ezek olyan fegyverek voltak, melyeket embermilliók élete árán hoztak létre. Ez a harkovi, cseljabinszki, sztálingrádi traktorgyárak terméke volt, emelyekért éhinséggel és emberevéssel fizettek. A kérdés – mi volt az oka ennek a példátlan megfutamodásnak? Két válasz létezik csupán.

Az egyik az, hogy 1941. június 22-én az egész szovjet nép egyszerre gyáva lett. Ki mindenkit nem neveztek a világtörténelemben gyávának – olaszokat, osztrákokat…. Emlékezzenek, Lermontov soraira – „futottak a félénk grúzok”. Gyávának nevezték a japánok a kínaiakat, a fehérek a feketéket. Javitsanak ki, de nem emlékszem egyetlen esetre sem Szuvorov hadjárata vagy a napoleoni háborúk történetében, hogy valaki az orosz csapatokat gyávának nevezte volna. És íme, 1941. június 22-én az összes katona gyávának bizonyult. Ahelyett, hogy ültek volna a sérthetetlen kolosszus KV-ban, büntetlenül taposták volna a sárba a közvetlen közelről rájuk lövő 150 milliméteres tarackokat, elpucoltak.

A másik magyarázat az, hogy a katonák azért dobták el fegyverüket, mert gyűlölték Sztálint, és menekülésük igazi össznépi referendum volt.  Referendum arról, hogy valójában hogyan viszonyul a szovjet nép a véres diktátorhoz, amely elvette a szabadságát, a tulajdonát és az életét.

Sztálin óriási pszichológus volt, aki helyesen számolt, amikor úgy gondolta, hogy ha az embereket rabbá tesszük és rászabadítjuk az ellenségre, ezek a rabok ölni és rabolni fognak, az ellenségen bosszulva meg saját rab mivoltjukat. Ez a rabságba vetett ember természetes reakciója. Sztálin csupán arra felejtett el gondolni, mi történik abban az esetben, ha a rabok védekezni kényszerülnek. A válasz az, hogy a rabok fellázadnak.

Sztálin tisztelői, akik nyilvánvalóan az első magyarázatot vallják magukénak, úgy hiszik, hogy volt a nagy Sztálin, aki mindenre gondolt, akinek 24 ezer tankja volt, beleértve a sebezhetetlen KV monstrumot. Most azonban az egész Vörös Hadsereg berezelt és szétszaladt. Sztálin nagy volt, csak az az aranyos kis nép volt semmirekellő, amely neki jutott.

Én a másik nézőpont híve vagyok, mely szerint az orosz nép csodálatos bátorságra képes, csak június 22 után nem látta értelmét, hogy a hóhérért harcoljon. Ez nem menekülés volt, hanem lázadás. Létezik más magyarázat is, vagy inkább fontos kiegészítés a június 22-i katasztrófa okára? Bizony, létezik. Az egyik – a parancsnoki lánc teljes, totális összeomlása. Ismételten Szolomintól idézem Bolgyin visszaemlékezéseit.  A háború első napján Bolgyin, a nyugati különleges katonai körzet parancsnokának első helyettese Belosztok[4] közelébe repül és a front felé halad. Az úton szembe jön vele egy Belosztokból pucoló ZISZ 101. "Nyitott ablakaiból egy fikusz széles levelei merednek ki”. A luxus ZISZ csak három emberé lehetett - a megyei párbizottság titkáráé, az NKVD[5] vagy az NKGB[6] területi vezetőié.

Másként szólva, a megindult háború képét a parancsnok hóhérok egyáltalán nem találták  bámulatosnak. Az ő ideáljuk a katinyi módra vívott háború volt – fogod és tarkónlövöd megkötözött lengyel tisztet, majd ezt megismétled 22 ezerszer. Amikor kiderült, hogy a háború az az, amikor lőnek rád, azt a sztálini hóhérok  igazságtalannak találták, s felmarkolva a fikuszt pucoltak a frontvonalról. Megjegyezzük, hogy a főnökség impotenciája nem a vereség másik oka, hanem ugyanaz az ok. Milyen körülmények között menekül a parancsnokság a harcmezőről még az ütközet előtt? Akkor, amikor tudja, hogy a hátába fognak lőni.

Vannak-e még olyan körülmények, amelyeket figyelembe kell venni az összeomlás magyarázataként? Igen, vannak. A háború június 22-én kezdődik, viszont az első lövések, melyeket Fegyunyinszkij ezredes, a 15-ös lövésztörzs parancsnoka, Kovelben hall, nem németek,hanem ukrán felkelők lövései.  A lövéseket azokra a gépkocsikra adták le, amelyeket az ezredesért küldtek. 

Lvovban pedig, június 24-én a 8-as gépesített hadtest politikai biztosa, Popel a következőket írja a városi harcokról, megintcsak nem a németekkel – hanem lázadókkal: „Teljesen lehetetlen tudni, – írja Popel – hol vannak a mieink és hol a németek, az egyenruhák egyformák, a Vörös Hadsereg egyenruhái”. Az efféle lövöldözést a hátországban annak idején a hitlerista szabotázscsoportok számlájára írták. Az igazság azonban pontosan az, hogy a Wehrmacht azokban a napokban nem dobott a Vörös Hadsereg hátországába egyetlen deszantot sem. Sőt, az egyenruha mindenkin azonos, a Vörös Hadsereg egyenruhája. Nagyon nehéz elképzelni, hogy azok az emberek, akik Popel politikai biztosra lőttek Lvovban, kizárólag ukrán nacionalisták lettek volna. Popel politikai biztos hátába sokkal inkább olyan emberek lőttek, akik gyűlölték Popel politikai biztost.

Mi az oka ennek, az Oroszország történelmében és az egész második világháború történetében példátlan együttműködésnek a megszállókkal? Szolonyint idézem: „Csak nem romlott meg az orosz nép? A franciákkal nem működött együtt, az angolokhoz Szevasztopolnál nem állt át, a japánoknak 1905-ben nem adta meg magát, s íme, megjelent minden idők és népek legnagyobb géniusza, Sztálin generalisszimusz, és a nép elkezdett tömegesen átállni.” S kikhez is? Az emberevőkhöz.

1941. szeptember 12-én Sztálin aláírja az elkerítő különítményekről szóló utasítást. Miféle állatfajta ez az elkerítő különítmény? Hiszen ez a terrorosták taktikája, az, amikor te nem harcolsz, hanem teelőtted harcol valaki más, akinek alkalomadtán te golyót eresztesz a tarkójába. Nincs semmi ehhez fogható az egész világtörténelemben. Csak távoli analógiák vannak, mint például a palesztin terroristák. Kínában létezett még egy hadrend – lovasok láncra verve, hogy ne szaladjanak szét. Oroszországban nem volt ilyen. Harcoltunk a svédekkel – nem voltak elkerítő kölönítmények, harcoltunk a franciákkal - nem voltak elkerítő kölönítmények. Idegen földön harcoltunk, bevettük Plevnát, Izmailt, Párizst, a Kaukázus hegyeiben verekedtünk életre-halálra a vad csecsenel – nem volt szükség az elkerítő különítményekre. Amint azonban megjelent a történelem leghatalmasabb embere – szükség mutatkozott az elkerítő különítményekre.

A fentiekből egy fontos dolog következik. Zsukov ihletésére divat lett Sztálint gúnyolni, hogy úgymond, nem voltunk felkészülve a háborúra, az összes tankunk elavult volt, s ráadásul Sztálin ellentámadást verzényelt. Ha Sztálin szempontjából nézzük az eseményeket, azt látjuk, hogy a parancsai tökéletesen logikusak voltak. Mit tudott Sztálin? Hogy hétszeres túlerővel rendelkezik a tankok számát, valamint azok harci jellemzőit illetően. Hogy egy KV képes a Belosztok melletti harcmezőn ugyanolyan büntetlenül közlekedni, mintha a waterlooi harcmezőn tenné ugyanezt. Igen, Hitler támadott, ez bizonyos taktikai kényelmetlenséggel járt, ugyanakkor hatalmas ideológiai előnnyel. A mi tankunk azon gondolkodott, hogyan kellene szétlapítani Hitler „Zaporozsecét”, a „Zaporozsec” azonban megőrült, hirtelen fogta magát és nekiment a tanknak. Na és? Végsősoron az erdmény a „Zaporozsec” szempontjából ugyanaz.

És akkor váratlanul ez a hatalmas gépezet, mint egy agyaglábakon álló óriás, összecsuklik, s menekül, 15 ezer tankot hagyva hátra. Elképzelni azt, hogy a népe ilyen mértékben gyűlöli őt, Sztálin aligha volt képes. Úgyhogy a parancsai az ellentámadást illetően teljesen logikusak voltak. Abból következtek, amit Sztálin a hadseregéről tudott. És nem kevésbé volt logikus még egy parancs – a foglyokat árulónak tekintő. Nézzük a történésket ismételten Sztálin szemszögéből. Sztálin tudta, hogy ezek a foglyok, lévén a teljes fölény birtokában, megadták magukat, otthagyva 15 ezer tankot, 3,8 millió lőfegyvert csak azért, mert Sztálin ellen voltak, mint ahogyan az valószínűleg ténylegesen történt.

Jó, mondják Önök, az, hogy miért menekültek, érthető. De miért álltak meg később? Futottak, futottak, de aztán miért győztek? Ez a kérdés annyira egyszerű és borzalmas, hogy még a legrettenthetetlenebb történészek is félnek rá válaszolni. A szokásos válasz – hogy a nép megértette, hogy Hitler még Sztálinnál is rosszabb, és a háború ténylegesen honvédővé vált. Egyetértek, Hitler Sztálinnál is rosszabb. De a kérdés az, hogy egy totalitárius államban hogyan tudott erre rájönni a nép? Nézte a híradót?  Júniusban nem hitt a híradónak, júliusban nem hitt a híradónak, októberben viszont hinni kezdett neki.

A nép meghallotta, hogy a nagy és bölcs Sztálin elvtárs megparancsolta, hogy ne hagyjunk az ellenségnek egy kiló kenyeret sem, egy liter üzemanyagot sem, ezzel biztos halálra kárhoztatva 40 millió embert, akik a megszállás vonala mögött maradtak. Meghallotta, hogy a nagy és bölcs Zsukov elvtárs elrendelte, hogy tegyék világossá a teljes állomány előtt, hogy az ellenségnek magukat megadók családtagjait agyon fogják lőni. Meghallotta, hogy a nagy és bölcs Sztálin elvtárs megparancsolta, hogy rombolják le és égessék porig a német csapatok hátországában levő összes települést. És a nép úgy döntött: „Na ne, Hitler sokkal rosszabb Sztálinnál” és elkezdett életre-halálra harcolni.

A szörnyű válasz az, hogy a háborút tényleg Sztálin nyerte meg. És a fegyver, mellyel megnyerte, nem tank, nem repülőgép, nem mozsárágyu lett, hanem az elkerítő különítmény.[7] "Egészen a végéig a szovjetek, ügyet sem hederítve a veszteségekre, majdnem szoros kötelékeben vezényelték támadásra a gyalogságot”. Ezt Mellentin tábornok írja, ezt írja az összes német tiszt, a Vörös Hadsereg alapvető taktikájáról. „Az oroszok támadásai egy és ugyanazon megadott sémát követik - nagy embertömegekben.” – írta a német felderítés 1942-ben.  „Nagy tömött embertömegek meneteltek az aknamezőkön”– ezt már egy német tiszt írja a Kiev melletti harcokról. Ez a német nézőpont.

Imígyen néz ki maguknak a katonáknak a leírása, például Nyikoláj Nyikuliné, az Orosz Művészeti Akadémia levelező tagjáé, az Ermitage vezető tudományos munkatársáé, aki 1941- ben  került hiradósként a 13-as tüzérezredbe. Pogosztye egy szörnyű hely Leningrád mellett. Nyikulint idézem: „A hullarakások a vasútnál most úgy néztek ki, mint behavazott halmok. Csak a felül fekvő testeket lehetett látni. Tavasszal, amikor a hó elolvadt, feltárult mindaz, ami alul volt. Legalul a földön feküdtek a nyári öltözetű halottak, ingzubbonyban és bakancsban. Ezek az 1941 évi őszi harcok áldozatai voltak. Ezeken tengerészgyalogosok feküdtek, sorokban egymásra rakva matrózköpenyben és széles fekete nadrágban. Feljebb szibériaiak rövid bubdában, és nemezcsizmában. Még feljebb pártharcosok vattakabátban és rongysapkákban. Azokon – testek katonaköpenyben és álcaköntösben, álarccal a fejükön vagy anélkül”.

A gyalogság egymás után gördülő hullámai mögött álltak az elkerítő különítmények. A sorkatonák nem vonulhattak vissza, ami azonban nem jelentette azt, hogy nem vonulhattak vissza a parancsnokaik. Ahhoz, hogy visszavonulhassanak, mindössze el kellett használniuk a személyi állományt. „Gyerünk az anyádat, fogyaszd el az élőerőt, viszavonulunk feltöltésre” – ezek Dimitrij Oreskin apjának visszemlékezései. Nyikulin visszaemlékezéseiben pedig egy ilyen részletet találhatunk. A háború után találkozik egy némettel, aki a másik oldalon az oroszok ellen harcolt. Ez a német arra emlékszik vissza, ahogyan egy tisztecske odalovagolt hozzá az első vonalba azzal, hogy gyerünk támadni az oroszok ugyancsak áttörhetetlen védelme ellen. Elsőként ugrott a mellvédre. Kapott egy golyót – ami  után senki sem  támadott.

A Vörös Hadsereg vezetőinek olyan problémái, mint a német tisztecskének, nem voltak.

Lássuk a 311-es hadosztályt ugyanazon Pogosztye mellett. Ismét Nyikulin. Leírja, hogyan nézett be véletlenül egy helyre, ahol a hadosztályparancsnok törzse volt: „Az asztalon egy üveg vodka, mindenféle ennivaló, szalonna, kolbászfélék, konzervek, kenyér, mellette emelkedett egy halom mézeskalács, perec. Az asztalnál egy félig meztelen, és szintén részeg nőszemély ült.” Befejezésül meg kell említeni, hogy egy lövészhadosztály állományának létszáma 1941-ben 14 ezer ember volt, а 311-es vesztesége 60 ezer halott, és 200 ezer ember ment rajta keresztül.

 
„Hogy engedelmességben lehessen tartani egy rosszul kiképzett, amorf tömeget – ismét Nyikulin – a kivégzéseket a felsorakozott állomány előtt végezték. Satnya, még járni tudó betegeket fogtak, vagy olyanokat, akik elfecsegtek valamit, vagy alkalmi dezertőröket, akik mindig elégséges számban voltak, felállították a hadosztályt „U” alakban és minden teketória nélkül végeztek a szerencsétlenekkel”.

 
Nagy számban vannak más orosz visszaemlékezések is. Itt van például Gladkov hadosztályparancsnok visszaemlékezése, akit 1944-ben (figyelem, nem 1941-ben vagy 1942-ben) támadásba vetnek. És amikor ő bátorkodik azt mondani a feljebbvaló parancsnoknak, Maszlennyikovnak, hogy ehhez tüzérségi előkészítés és lőszer kell. Maszlennyikov ráüvölt: „Te fogsz engem tanítani? Nincs lőszer. Támadj magad.” Gladkovnak - aki egy igazi orosz tiszt – szerencséje volt, mert mégiscsak hadosztályparancsnok volt. Mivel a csekisták által a sor előtt kivégzettek többsége ilyen „pánikba esettek” és „gyávák” voltak, akik, képzeljék, úgy gondolták, hogy a magaslatot ágyúval kell lőni, ahelyett, hogy elhasználjuk az élőerőt, hogy lehetővé tegyük a csekista elvtársnak, hogy viszavonuljon a front mögé, átszervezésre.

Mellesleg, mindezt most próbálják elfelejteni Sztálin kedvelői. Maga Zsukov tábornok Eisenhower tábornok azon kérdésére, hogy hogyan aknamentesítik az aknamezőket, így válaszolt:„Hogyhogy hogy? Ráküldjük a katonákat, és ők a testükkel aknamentesítik.” És ez a legszörnyűbb igazság. A háborút tényleg Sztálin nyerte meg, az ő stratégiája – hajtani és hajtani az embereket előre az aknamezőre és a német géppuskák elé. Miközben a fogyóanyag nem az emberek, hanem maga Oroszország volt.

Mit csinált Zsukov Jelnyánál 1941 augusztusában? A gyalogságot először a földbe ásott páncélosok ellen vetette be, aztán az üres aknamezőkre küldte, amikor Guderian Kiev felé vette az útját. Mit tett Zsukov, az „orosz népnek ez az orvvadásza”, ahogyan Viktor Asztafjev nevezte, Rzhevnél három évig, pontosabban 15 hónapig? Ezreddel ezred után, hadosztállyal hadosztály után rohamoztatta teljesen értelmetlenül a megerősített német állásokat. A veszteség több mint 2 millió ember volt. Maga a város teljesen megsemmisült: a 40 ezer lakosból 248-an maradtak életben. Rzhev – az emberiség történelmének legvéresebb csatája. Mit tudunk mi róla? A hivatalos történetírás semmit sem közöl róla, mert ott nem győztünk.

Lehetséges, hogy 1944-re tanultunk meg harcolni? Besanovot idézem, „Az 1944-es győzelmi év” c. könyvet: „1944-ben a veszteség nem teljes adatok szerint 6,5 millió halott, sebesült katona és tiszt. Vagyis, mint a megelőző években, a hadsereg majdnem 100%-ban el lett használva.” 1945. Berlin bevételekor a Vörös Hadsereg napi vesztesége 15 ezer ember. Ezek a háború legnagyobb veszteségei. Két páncélos hadsereg veszett oda Berlinben. Miért? A Konyev és Zsukov között folyó szocialista munkaverseny miatt, amely Berlin elsőként történő bevételéért folyt.

A legszörnyűbb kérdés viszont nem ez, hanem az, hogy mikor jelent meg ez a stratégia? 1939. november 30-án kezdődik a Téli háború Finnországgal. Grandiozus háború, mint a hadrafogott csapatok számát, mint a veszteséget nézve. 127 ezer halott. A történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy ez a háború sikeres volt-e, vagy szégyenteljes. De valamiért mindig azokból a kritériumokból indulnak ki, hogy hogyan értékelte volna ezt a háborút mondjuk, Eisenhower.

Valójában az a fontos, hogy értsük, hogyan értékelte Sztálin ezt a háborút. Ez nagyon könnyű. Azért könnyű, mert Sztálin a marsallokat a vesztes háborúk után agyonlövette, a győztes háborúk után pedig előléptette. Igyhát, mit tett Sztálin Tyimosenko marsallal, aki a hadjáratot vezette? A válasz – 1940. május 8-án honvédelmi népbiztosnak nevezi ki. 10 nappal a kinevezése után pedig Tyimosenko aláírja a Vörös Hadsereg mobilizációs tervét a 1941-es évre. Amelyben, idézem, „a feltételezhető veszteségek fedezésének számításakor a tisztesek és sorkatonák tekintetében az éves szükséglet a hadsereg 100%-os megújításából kiindulva lett meghatározva.”  Mennyit készültek mobilizálni a háború kezdetéig? 7 millió 850 ezer embert. Szorozzuk meg ezt a számot a háború négy évével, és meglátjuk, hogy Sztálin még több veszteséget is tervezett, mint amennyit elvesztett.

Ez a lényeg. A Jelnya melletti, rzhevi veszteségek, a hadsereg 100%-os megújítása 1944-ben –ezek nem kényszerű történések, ez nem taktika, ez nem Zsukov tehetségtelenségének a következménye. Ez stratégia. Stratégia, melynek lényege, hogy Oroszország, és annak népe tökéletesen, tudatosan az üzemanyag szerepére ítéltetett, amely a világot maga alá gyűrő gigantikus hadigépezetben ég el.

Mennyi ember él Franciaországban 1939-ben? 41 millió. És mennyi Olaszországban? 43 millió. Miért is ne áldoznánk fel ugyanennyi oroszországi embert? Ezt kell megértenie annak, aki Sztálint dícséri. Vagy Sztálin, vagy Oroszország. Sztálin nem pusztán porrá emésztette Oroszországot ebben a háborúban. Ezt tökéletesen tudatosan tette. És ebben az értelemben egyetértünk. Sztálin ténylegesen valami soha nem látottat hozott létre a világtörténelemben. Az összes zseniális hadvezér a világon azt a hadsereget használta, amelyik a rendelkezésére állt. Nagy Sándor a falanx-ot, Cézár a légiót.

Csak két vezető van az emberiség történelmében, akik más stratégiát valósítottak meg. Ők úgy gondolták, hogy nincs szükség zseniális hadvezérekre, hanem olyan rendszert kell létrehozni, amelyik olyan hadsereget szül, mely bármely hadvezérrel képes csatát nyerni. Az egyik Qin Shi Huang, a Qin birodalom alapítója, a másik, Joszif Sztálin. Ha megnézik azokat a könyveket, amelyekre Qin Shi Huang alapozota stratégiáját - aki úgy gondolta, hogy az államot vagy katonákká, vagy azokká kell alakítani, akik ellátják a hadsereget élelemmel, az összes parazitát pedig, vagyis a zenét, az erényt, a régi rend tiszteletét, az emberszeretetet, önzetlenséget, ékesszólást, éles észt meg kell semmisíteni, és akkor az állam győzelmet arat – akkor meglátják, hogy nagyon hasonló dolgokról van szó.

Sztálin, mint Qin Shi Huang megszabadult a tíz „parazitától”. Sztálinnak – úgy, mint Qin Shi Huangnak sem – nem volt szüksége zseniális hadvezérekre.  Ő létrehozott egy olyan rendszert, amely olyan hadsereget szült, mely végsősoron minden ütközetet megnyert. S egyet kell értenünk Sztálin tisztelőivel – pontosan ez a rendszer nyerte meg a háborút. Ugyanakkor ez a rendszerporig emésztette az orosz népet. „Ő és Sztálin elvtárs elemésztették a háború lángjában az orosz népet és Oroszországot” – mondja Viktor Asztafjev Zsukovról.

A háború minimum 28 millió áldozata, mégegyszer mondom, azon fő stratégiai fogás következménye, melyet Sztálin tervelt ki, és amit még az 1940-es mozgósítási terv tükrözött. Mindenkinek, aki dícséri Sztálint, választania kell: vagy dícséri Sztálint, aki porig emésztette Oroszországot, dícséri a 311-es hadosztály parancsnokát, aki a hátországban fehérnépekkel szaunázott, dícséri a hóhérokat, aki kivégezték a felsorakoztatott legénység előtt azokat, akik nem voltak hajlandók a katonáikat rohamra vezényelni tűzérségi előkészítés nélkül, vagy azok oldalán áll, akik meghaltak Yelnya mellett, Rzhev mellett, Pogosztye mellett.

A legszörnyűbb ebben az egész történetben az, hogy Sztálin szempontjából nézve ő nem győzött ebben a háborúban, Sztálin a háborút elvesztette. Sztálin a hatalomra kerülése pillanatától a világuralomért vivandó háborúra készült. Azért, hogy megteremtse e háború bázisát, Sztálin nem milliókat, hanem tízmilliókat pusztított el. Azért, hogy megteremtse e háború nemzetközi feltételeit, Sztálin kinevelte Hitlert, babusgatta, ellátta őt végtelen mennyiségű mindennel, amire szükség volt a háborúhoz,  jégtörőként használta, rákényszerítve a világ vezető demokráciáit, hogy  Sztálin szövetségeseivé váljanak. És ime, ezt a háborút Sztálin elveszítette.

1941. június 22-ét követő három hónap alatt, mégegyszer ismétlem, az egész hatalmas hadigépezet elveszített 15,5 ezer tankot, 67 ezer löveget és aknavetőt, és 3,8 millió darab lőfegyvert.  A szovjet hadigépezet olyan halálos sebet kapott, hogy a 1945 évi támadás során csak Európa felét foglalta el.

És ekkor kiderült még egy, Sztálin részére szörnyű dolog. Sztálin túlzás nélkül, zseniális hadpari konstruktőr volt. Lényegében ő volt a Szovjetúnió főkonstruktőre. Ő döntötte el, hogy milyen repülőgépekre és tankokra van szüksége. Alapos rajzismerettel rendelkezett. Személyesen telefonált Iljusinnak, hogy hagyják el a lövészt a hátső félgömbről, vagy fordítva, tegyenek oda egyet.

De Sztálin elképesztő módon, mint valószínűleg a világ összes tábornoka, a múlt háborúra készült. Az a háború, amelyre Sztálin készült, az első világháború volt, egy pozicionális háború, amelyben a tankok és a tűzérség feltörték az ellenség védelmét.  Sztálin összes döntése tökéletesebb tankok és repülőgépek létrehozásával, valamint a védelem áttörésének még tökéletesebb módjával volt kapcsolatban. Paradox módon Sztálin elbukta az összes új műszaki fejlesztést – a reaktív motorokat, rakétákat, az atomfegyver fejlesztését. Az összes ilyen fejlesztést csak azután kezdték el, amikor a titkosszolgálat jelentette, hogy nyugaton ilyen munka folyik. Ez annál inkább bosszantó, mert a szovjet tudósoknak úttörő elképzeléseik voltak gyakorlatilag az összes ilyen területen.

És amikor a második világháború végén az USA Hirosíma és Nagaszaki fölött atombombát robbantott, Sztálinnak még nem volt atombombája. Ilyen körülmények között értelmetlen volt folyatni a háborút. Sztálin tudta ezt. Pontosan ezért nem fogadta a győzelmi disszemlét és az életében nem lett megírva a németekkel vívott háború története. Ez végzetes volt a háború kimenetele szempontjából. Az Szovjetúnió a negyvenes évek elején reálisan vehette tervbe Európa leigázását.

Miközben a demokratikus vezetők, a demokratikus vezetőkre jellemző módon túlságosan gyávák és korlátoltak voltak, hogy készüljenek a háborúra, miközben a közvéleményt Európában nagyrészt Sztálin ügynökei határozták meg, ha Sztálinnak sikerült volna megszereznie Németország és Franciaország többé-kevésbé érintetlen ipari bázisát, ő ténylegesen az egész Európa urává válhatott volna. Utána Mao nagy menetelése Kínában, majd a felszabadító harc. Azonban európai ipar nélkül a Szovjetúniónak – ahol a gazdaság 90%-a hadiipari komplexumot szolgálta ki, ahol a műszaki lemaradás napról napra feltünőbb volt, ahol a nagy erdményekről kiderült, hogy nyugatról lopottak, ahol maga a döntéshozatali mechanizmus olyan volt, hogy az NKVD, majd a KGB megmondja, hogy mit csinál a nyugat, azután majd mi is megcsináljuk – enélkül Sztálinnak nem volt esélye.

Pontosan ezért minden, amivel most rendelkezünk, Sztálin idején lett megalapozva. A demografiai katasztrófa, a gazdasági katasztrófa, amikor kiderült, hogy az ipar - melyet csakis háborút vivni hoztak létre – nem versenyképes, az ekológiai katasztrófa a városokban, melyek levegője mérgezett. Látványuk pontosan egy koncentrációs láger képét mutatja: barakok – a lakóövezetben, az ipari övezetben – gyárak.

Azt mondják nekünk – Sztálin Oroszországot faekével vette át, és atombombával hagyta ránk. Nos, volt nekem egy dédapám, akit Jákovnak hívtak. Ő egy paraszt volt Borogyino faluból, igen pontosan onnan[8]. A kuláktalanításig lovas vetőgépe és lovas magtisztító gépe volt. S amikor a nyolcvanas évek végén apámmal Borogyinóba látogattunk, három roggyant kunyhót és egy öreg anyókát találtunk, aki megmutatta nekünk azt a vetőgépet és azt a magtisztítót, mondván: „a hatvanas évek végéig a kolhozunk Jakov vetőgépével vetett és Jakov magtisztítójával rostált.

Nehéz elképzelnem a dolgok olyan menetét, amikor Sztolipin Oroszországa, az az Oroszország, ahol néhány év alatt Szibériában 3 millió virágzó parasztgazdaság jött létre, az az Oroszország, amely szorgos parasztok kimeríthetetlen génállományával és óriási természeti gazdagsággal rendelkezett, a XX. század közepére ne tudta volna ellátni magát atomenergiával.  

Ugyanakkor nagyon könnyű elképzelnem, hogy Sztálin nélkül Borogyino faluban nem vetettek volna a 60-as években Jakov vetőgépével és nem tisztították volna a magokat Jakov rostájával. Nos, Sztálin csodálói ezt nem akarják ismerni. Nem akarják elismerni azt, hogy Sztálin feláldozta Oroszországot a világ meghódításának általa kitervelt eszméjéért.  A világ szerencséjére – veszített.

Sztálin olyan volt, mint egy vírus. Vírus, amely beépül a sejtbe, és rátelepszik annak összes erőtartalékára, teljességgel lemerítve azt, további sejtek helyett önmagát termeltetve. Lényegtelen számára, hogy a gazdaszervezet elpusztul. Addigra olymértékben elszaporodik, hogy további szervezeteket fertőz meg. Ez volt Sztálin stratégiája is. Teljesen kimeríteni Oroszországot, elpusztítani azt, és ez alatt megfertőzni a fél világot, új gyárakat, új népeket megkaparintva a szaporodáshoz. És ez nem sikerült. Sztálin nem a második világháború győzelmének volt a szervezője. Sztálin az egész második világháború szervezője volt. És ezt a háborút, az ő értelmezésében, elvesztette. Ezért, még egyszer ismétlem, nem fogadta a győzelmi díszszemlét, és ezért nem lett megírva a Szovjetúnióban Sztálin életében a háború története.

Gyakran mondják, hogy a történelem nem ismeri a feltételes módot. És ha egyszer csak Bronstein – feltéve hogy Sztálin nem löveti agyon – fogja, és nem fedez fel semmit? Majd Langemak fogja magát és egyetlen rakétát sem sem épít? És a 20 millió kulák – ha nem telepítik ki őket – fogja magát, és abbahagyja a munkát? És a közel 20 millió közül, akik Jelnyánál, Berlinnél haltak meg, egyik sem tett volna az életében semmit, nem írt volna egyetlen szimfóniát, nem írt volna egyetlen jelentős regényt sem, nem szült volna egyetlen fiút sem, aki zseniális felfedezést tett volna. Általában véve, mondják, 1913-ban Oroszország fejlődött. És ha fogja magát, s csak úgy, magától abbahagyja a fejlődést? Faekét használ 1913 -ban, és 1953-ban ugyanúgy azt használ. Minek, mondják, hasonlítgatni Oroszországot az USA-hoz vagy Európához?

Akkor nézzük az Orosz Birodalom azon részét, melyet Sztálin nem tudott meghódítani. Finnországra gondolok. Kétséges, hogy valaki a XX. század elején a lenézett finneket a Birodalom legfejlettebb részének nevezte volna. Finnország XX. századi történelme nem egy fáklyásmenet. Két háborún esett át. Mindkettőben mindenkit felfegyvereztek, aki harcolni tudott. 1944 februárjában, Helsinki a szovjet légierő második világháborús legnagyobb művelete célpontjává vált. 2,5 kilotonna bombát dobtak a városra. 1945-ben területe legjobb részeit választották le az országról. Zabrálták a pechengai nikkel lelőhelyeket, majd 300 millió dollárt kellet fizetniük áruban, a háború előtti árakon, és még 6,5 milliárdot finn márkában.

Lépjék át a finn határt Viborgnál. Nézzék meg az aszfaltot, mely egyszer csak nem repedezik tovább, az út menti gondos kis házakat, a városokat, melyek úgy néznek ki, mint egy város, s nem úgy, mint a barakok, és képzeljék el, milyen lenne ez az ország, ha nem 5,5 millió, hanem 600 millió ember élne benne. Csak nem gondolják, hogy ez az ország nem rendelkezne atomenergiával? Csak nem gondolják, hogy ez az ország nem lenne nagyhatalom?

Teljes, orosz nyelvű verzió: http://echo.msk.ru/programs/code/677955-echo/

© 2004 - 2008, „Echo Moskvi” rádióállomás, http://echo.msk.ru/