Megvették a szemközti házat. Kertes házak vannak mifelénk. Az első lakó, aki ott lakott, amikor mostani házunkba költöztünk, János volt, egy volt sofőr. Nagypofájú, az italt nem megvető ember. Kocsmák nagyhangú kötekedő, handabanda hetvenkedője. Feleségét, gyermekét elhagyva hazaköltözött az anyjához. Velünk szembe. Szegényen éltek. A néni panaszkodott, hogy a fia, ha nem ad neki pénzt, veri. Aranyos, okos néni volt, sokszor kért kölcsön, nem sokat, s mindig megadta. Leveleket írt a feleségemnek, amelyekben a pénzt kérte, s azokban panaszkodott is. Irt közeli haláláról is, amely el is jött érte hamarosan. János egyedül maradt. Segélyen élt. Az utcán fel-alá járkálva várta a postást.Hihetetlen alapossággal mattolta be magát, mig végül ott találta magát egy lepukkant ház egyetetlen fűtött szobájában, munka, ennivaló és pénz nélkül . Embertársi érdeklődés és együttérzés nélkül. Többnyire feküdt és nézte a plafont.  A feleségem annak idején kezdett agykontrollal foglalkozni. Az egyik előadáson felhívták a figyelmét az álmok fontosságára. Jó, mondták, ha van a éjjeli szekrényen egy notesz és toll, hogy fel lehessen írni az álmot,  mielőtt elfelejtjük. Az egyik reggel a feleségem megkért, hogy nézzek át a szomszédba, felhúzták-e az ablakot.

–„Nem húzták fel. Miért? „

– „Mert azt álmodtam, hogy János felakasztotta magát”. Mutatta éjjel irott ákombákomait a jegyzetfüzetében.

Figyelgettem a szemközti ablakok redőnyét. Nem húzták fel, nem húzták fel, majd délelőtt 11 körül mégiscsak felhúzták. Jól van. Megkönnyebbültünk.

János az anyja halála után árulni kezdte a házát. Gyanús alakok keresték, kiderült, tartozásai vannak.

A házat egy belevaló könyvelőnő vette meg. A lányával lakták, s gyakran változó férfiismerőseikkel, akik gondosan ápolták az udvarukat, s nyilván őket is, s rendszeresen elállták a behajtást nekünk az utcán, amit nem szerettünk.

Eltelt vagy két év is, amikor a könyvelőnő panaszkodni kezdett, hogy nincs pénze a ház fejlesztésére, hogy az egy pénznyelő…egyik nap pedig sok rendőrt láttunk az udvarukon. Kiderült, hogy ki akarták rabolni őket, amikor elvitte a lányát munkába, ahonnan visszatérve rajtakapta a tolvajokat, akik őt próbálták elkapni…ez volt az utolsó csepp a pohárban. Elköltözött, s hamarosan megjelent az új tulaj. Fiatal család kisgyerekkel, akik felszereltettek egy riasztót, lezárták a házat azzal, hogy a jövő tavaszon kezdik a felújítást. Adtak nekem egy kulcsot, hogy ha riasztás történne, nézzek át, kapcsoljam ki a riasztót, ne zavarjon bennünket. Egyszer történt ilyen, át is mentem, ellenőriztem, kapcsoltam, s miközben ezzel foglalatoskodtam, megtámadott egy…macska. Egy csonttá soványodott, az éhségtől majd megtébolyodott szédelgő cica követelte rajtam a segítséget. Eszembe jutott, hogy egyszer készültünk cicát vásárolni, amiből nem lett semmi. Maradt azonban kaja. Átvittem neki. Valaha láttam néhányszor, hogy emberek az almát magostól, csutkástól ették meg. Ezekről kiderült, hogy túlélték a háborút, s azalatt éheztek. Így falt a cica is. Egy egész konzervet is befalt egy ültében, azaz álltában, fényesre nyalva a tánért.

Másnap amikor hajtottam ki a kocsival, hangos nyávogást hallottam. A cica volt a szomszédból. Olyan hangosan jelzett nekem, hogy felfigyeltek rá a járókelők. Megint vittem neki ennivalót. Másnap jeleztem neki, ha enni akarsz, gyere át. Jött. Cilának neveztem el.

Jött a húgom vendégségbe, meghallgatta a cica történetét, megkérdezte hogy hívják.

-          „Cila”.

-          „ Na, te se sokat gondolkodtál ezen a néven!” –jegyezte meg.

-          Jó. akkor legyen a neve Jókai Anna. Mert, komoly, megtisztelő magyar női név. Magyar macskának   magyar nevet!

Cila, akit Jókai Annának hívnak, azóta egy tapodtat sem mozdul tőlünk. Kikerekedett. Most látjuk csak mennyi ennivalót hajigáltunk ki eddig. No meg veszek is neki konzervet…gyanúsan kerek a hasa…állatorvoshoz kéne vinni. Lett egy macskánk. Megszelídítettük egymást, s megjelent a felelősség. Jóba’ vagyunk. Dörgölőzik, nyávog-beszél.

Felhívtam a könyvelőnőt, s megkérdeztem, honnan is ott abban az udvarban ez a fekete cica.

-          Hát az még a Jánosé volt! Mellesleg, nem tudta? János az albérletében felakasztotta magát.

Budapest, 2014 november.