5 és fél év műszaki főiskola és 10 év moszkvai kiküldetés, folytonos orosz, ukrán, belorusz, kirgiz, azeri, grúz, örmény, kazah, üzbég munkakapcsolattal a hátam mögött, bejárva a térséget Vilniustól Habarovszkig,  látom így:

• Krím Oroszországhoz csatolásának terve már régen létezett papíron. Ezt Putyin elnök egyik volt tanácsadója, írta meg[1]. A Szovjetunióban felnőtt emberek lélekben sohasem tudták elfogadni a Krím elszakadását, s általában a Szovjetunió szétesését. A Krím kedvenc helyük volt valamikor. A szovjet élet egyik fő színtere, úttörőtáborok, szanatóriumok és üdülők világa. A világban utazni nem tudó, bezárt szovjet ember nyaralóterülete. Ahová mindenki vágyott. Nyári bimbózó szerelmek, soha nem felejthető ifjúkori kalandok színtere. Az ő Balatonjuk, melyből 1989-ben az ő Pozsonyuk, az ő Kolozsváruk lett. Amikor Putyin látta, hogy nem tud tovább hatni az események alakulására, mert a forradalom a kijevi forradalom kompromisszumoktól mentes tiszta helyzetet teremtett, felkapta a neki leg értékesebb ukrán vagyontárgyat, és elszaladt vele.

• Az oroszokkal (többségükkel) manapság nem lehet beszélni. Meg vannak részegülve. Napi több órán keresztül nézik az állami TV csatornák élő adását, ahol olyan közírók, politikusok mondanak gyújtó beszédeket, akiket korábban szélsőségességük miatt nem lehetett gyakran hallani. Most ők hirtelen a figyelem központjába kerültek. Az orosz polgár tudatállapotát úgy kell elképzelni, mint a barátét, aki félrelépett, s emiatt válik. Veszekedve. A másikat kicsinálni akarva, bosszút lihegve. Csak a megtorlás, a másiknak kárt okozni akarás lebeg a szeme előtt. Az észérveket - a gyereked apja, anyja, micsoda szerelem volt – meg sem hallja. A mérhetetlen anyagi veszteség sem számít neki. Lesz, ami lesz.

• De miért ez a bosszút lihegés? Mert kiderült, a felszínre került az ukrán események kapcsán, hogy az oroszok többségében benne él a nagybirodalmi szellem. A bizánci eredetű kultúra. Az, hogy az ország hatalmas mérete beépül a személyiségükbe. Úgy érzik, hogy ezzel ők erősebbek, többek másoknál. Főleg az őket környező nem oroszoknál. S ezért jogot éreznek arra, hogy azoknak diktáljanak. Ezt úgy hívják, hogy ők a másokat felügyelő „idősebb testvér”. Úgy tűnt az utóbbi 20 év során, hogy mások lettek. Szabadon utaztak. Külföldön tulajdont vásároltak, élhettek és éltek bárhol a világon. Írhattak és olvashattak bármilyen sajtóterméket. Nézhettek és forgathattak bármilyen filmet. Mégis, a tünetmentesség évtizedei után visszaestek. Először Grúziában 2008-ban, majd most Ukrajnában. A világpolgár állarca mögül kibujt a szovjet nagyhatalmi pofa.

• Hogyan tovább Oroszország? Erre igen jó válaszokat találunk, ha fellapozzuk a történelemkönyveket, s végigtekintjük, milyen sors várt az első világháború után az abban résztvevő különböző népekre. A krimi eseményeket követően milyen szövetségeseket talál Oroszország a világban? Ettől az Oroszországtól minden komoly ország tart. Legjobban a volt szovjet köztársaságok. Kazahsztán. Belorusz, s.t.b…ezután egy szavukat sem fogják elhinni az oroszoknak. Megindul egy gazdasági sorvadás amit erős elvándorlás kísér.  Az üzleti élet megretten Oroszországtól. Elkezdődik egy befelé fordulás, rendkívüli intézkedések sora, mindent állami módon igyekeznek majd megoldani. Ez sikertelen lesz, mert az oroszok nem hisznek egymásnak. Külföldön találkozva jellemzően menekülnek egymástól, mert megszokták, hogy semmi jóra nem számíthatnak olyantól, aki szintén oroszul beszél. Ez egy szovjet örökség. A bizalom hiányát erőszakkal fogják pótolni. Valami féle orosz fasizmus alakul ki, hosszú, elnyújtott agóniával, végül az ország szétesésével.

• Hogyan tovább Ukrajna? A Krím félsziget elvesztésével úgy tűnik, Ukrajna megvásárolta az oroszoktól való függetlenségét. Hogy szabadon csatlakozhat Európához. A szabad világhoz. A jogot a civilizációs választásra. A lehetőséget arra, hogy ne egy velejéig korrupt oligarchák, kiskirályok uralta országban kelljen élnie, amelytől undorodik a nyugati gondolkodású ember, hogy integrálódhasson abba a világba, ahova vágyik. Ahol a szabadságjogok s a független hatalmi ágak megkérdőjeleztethetetlenek. A Krím volt a Szovjetunióról való végső leválás ára. Hosszú, fájdalmas út előtt állnak, a fő, hogy jó irányba vezet. Sok szerencsét hozzá.

• Hogyan tovább mi? Háború nem lesz. Az oroszok megelégednek a Krimmel. A világ ugyanakkor olyan időszakba sodródott, amikor nem tudjuk, mi lesz három nap múlva. Újra beköltözik Európába a háborúskodás és ellenségeskedés szelleme, igen veszélyes szereplőkkel. Tektonikus mozgások kezdődnek, mely országok megerősödéséhez és meggyengüléséhez vezet. Ebben az egymásra utaltságban nehezebb lesz kilógni a sorból. Türelmetlenebbek lesznek egymással az országok. Nyíltabban és egyértelműben kell majd vállalni a hovatartozást.

• A krimi kalandról Putyin döntött, egyedül. Nem szaladgált egyeztetni politikustársakkal, intézményekkel. Ott most mindenki és minden csakis tőle függ, s annyit ér, amennyit Putyin gondol róla. Ha akarja, bárkit elvitethet, s olyan büntetést szabathat ki, amilyet gondol. Vállaltbirodalmak omolhatnak össze napok alatt ha Putyin megorrol rájuk. Vannak, akik ezt előnynek tartják. Európában is. Hiszen nagy fokú a gyors döntésképesség, ami Krími döntés esetében esetében is megvolt. Látjuk, mi lett az eredménye. Az egyszemélyi vezetés, az autarchia igen nagy hibákhoz vezethet.  A KGB és a CIA folyamatos harcával telt a második világháború utáni időszak, melyben a KGB keze  soha,  semmilyen formában sem volt megkötve. Bármit megtehetett, bármi áron. A CIA ügynököket folyton kongresszusi bizottságok elé ráncigálták. Kereteket szabtak meg nekik és ki voltak téve – az ellenfélnél sokkal jobban - a szabadon futkosó, könyvet író árulók által okozott kárnak. Ezért a KGB a csaták többségét megnyerte. A hidegháborút azonban elvesztette. A tutyi-mutyinak látszó, folyton egyeztető, tárgyaló demokrácia hosszú távon legyőzi a különleges tehetségű, mindenhez értő, mindent átlátó csodafőnökök diktatórikus rendszerét.

• Igor Irtyenyev orosz versfaragó:

Süllyed az országom ,

Együtt velem,

Hej de sajnálom,

S elfog a félelem.

[1] Andrey Nyikolajevics Illarionov közgazdász, Putyin elnök tanácsadója 2000-2005 között