Két éve halt meg Bán Pali....

Pali

Bán Pál. Berger Pali.

Tulajdonképpen nem volt régen. A kétezres évek eleje táján. Ültünk ott a Pozsonyi úti lakás konyhaasztalánál. A társaság, nők, férfiak vegyesen, hevesen vitatkozott.

Ahogy Pali mondta, 5 zsidó 6 féle álláspontot képviselt.

Bennünket Évivel láthatóan befogadtak, meghallgattak. Érdeklődve figyeltek. A két kádárkori piros F-es jótanulót. Örültünk, hogy ott lehettünk. Jól éreztük magunkat ebben a szellemi pezsgőfürdőben.

Pali az asztalfőn foglalt helyet. A figyelem és tisztelet központjában. Ősz hajkorona, hihetetlenül vékony, törékeny test, erős hang, megfontolt beszéd. Cigaretta. Erős.

Sok ilyen este volt…mi vele véleményeinkkel többnyire egy oldalra kerültünk az asztaltársaságon belül. Furcsa volt, hogy egyszerre volt benn és kinn. Németországban élt, akkor már EU polgárként nézett ránk, s mint olyan beszélt nekünk, többieknek, akik közé ugyanakkor szintén tartozott. Mi Évivel ezt megértettük, mert sokáig éltünk Moszkvában. A kiküldetésünk végére megtapasztaltuk ezt a „kint is, bent is” érzést.

Azzal foghattam meg, amikor a tisztánlátás fontosságáról beszéltem. Hogy a sztálini lágerek mélyén állati sorban tengődő egyetemi professzorok fogalmaztak levelet Sztálin elvtársnak. Mert ügyükben nyilvánvalóan hiba történt. Amit a jóságos és bölcs vezér kivizsgáltat, s feltétlenül kiderül az igazság. A többiek körülöttük természetesen megérdemlik sorsukat. És hitték ezt gyalázatos életük utolsó pillanatáig. Mert az eszme elvakította őket.

Javasolta, olvassak Arthur Koestlert. Kikölcsönöztem az önéletrajzát, majd más könyveit ennek a hatodik kerületi írózseni fenegyereknek, s legközelebb kórusban idéztünk belőlük. Én lettem neki a „Koestler Pisti.”

„Mielőtt megszülettünk, mindnyájan halottak voltunk” (Párbeszéd a halállal)

Megbarnult fényképet forgatok az ujjaim közt. Anyám barátok közt egy réten. Fiatalon, virágzón. Az egyik heverésző fiú - Pali. Mándok. Szabolcs megyei kisközség. Ott élt Anyám is, Paliék is. Akkor még sok zsidó élt ott. Ki pék, ki boltos, ki hogy élte dolgos kisemberségét. Földpadlós kis vályogházakban, keményen megdolgozva a mindennapi kenyérért. Szívósan, sok ezer éves értékrenddel, erős belső kohézióval. Valamikori keleti migránsok leszármazottai, akiken átgázolt a történelem. Elvitték őket, kikergették házaikból, s akik visszajöttek, miután kizokogták magukat az elhagyott, kirabolt, széthordott porták előtt, tovább meneteltek Budapestre. Dühösen, sértetten, fájdalommal teli.

Pali is. Felszabadulás, balosság, fiatalság. Lenin Intézet. A magyarországi zsidó lét aranykora. Később híres osztálytársak. Fiatal zsidó literátorok klubja. 5-6 zsidó fiú, akiknek lábai előtt hevert a város. Gyönyörű harangszoknyás, félelmetesen csinos színésznők társasága. Ágya. Pali volt a szellemi vezér. Francia vígjátékokat ültetett akkori magyar talajra. Várkonyi Zoltán szavai a fülében: „írókám, írókám”.

1956. Parlament. Legtöbb története forrása. Mint a Magyar rádió munkatársa, tudósítója, ott volt éjjel nappal. Delegációk jönnek, mennek. Fáradt, ellesett pillantások. Nagy Imre. Bibó. Kádár.

Majd emigráció. A gyűlölt németekhez, akiknek nincs megbocsájtás. Düsseldorf. Menni lehetett, menni kellett. Ezt soha senki sem bocsátotta meg aztán neki. A barátok sem, a párt sem.

Az emigrációja elején igen érdekes volt ott lenni. Autót vett a nem létező, bevallottan ötletszintű „Puszta lánya” filmforgatókönyv előlegéből.

Cionista lapot indított. Belebukott. Adósságot halmozott fel.

Egyszer Párizsban az utcán bóklászva meglátta Kádárnét és Acélnét, akik bevásárló körúton voltak. Oda ment hozzájuk, de mielőtt megszólalhatott volna, egy testőr a falra kente.

Nagy találkozások. Háj Gyula. Max Brod. Stb.stb.stb. Koestler nem fogadta. Ez fájt neki.

Később kisnyugdíjasként olvasta ki a Spiegel minden számának minden betűjét. Német konzervatív polgárként.

Kertész Imre Nobel díja kikészítette. Mert ez volt csődje csúcspontja. Valamikori táskahordozója, a Kádár rendszer polgára N O B E L díjat kapott. Aki annak idején becsapta a Csacsifogattal (saját neve alatt játszatta a közös művet. Kellett a pénz.) Mérgében nem látta, hogy az antiszemitáknak sem Kertész, sem Ő nem kell, csak a sztori kell az aljasságukról. A zsidó aljasságról. Irt, nyilatkozott. Hibát hibára halmozott. Nem értette, nem érdekelte, kinek mondja.

Néha felhívtam. Levelet írtam neki. Beszámoltam. Értelmét éreztem kibeszélni magam vele.

Neki mondtam el, hogy mi, nem zsidók egyet tehetünk. Utánuk eredünk. Elmeséltem neki, hogy amikor Moszkvában műszaki egyetemre jártam, egy ideig egy zsidó családnál éltem. Csernovciba (Bukovina) való volt a feleség, aki az alábbi történetet mesélte:

Élt egy ukrajnai faluban egy zsidó család. A porta felgereblyézve, a hombárok tele, a gyerekek hegedülnek, olvas az egész család, nem isznak, nem dohányoznak, sikeresek és egészségesek. A porta két oldalán parasztok élnek, akik át-át néznek a kerítésen, s látva az ottani jólétet, az alábbiakat mormogják a bajszuk alatt:

1. paraszt: honnan van ezeknek ennyi mindenük? A jó föld, a mi földünk életnedveit szívják ezek a jöttmentek. El kell tőlük venni javaikat, őket meg el kell kergetni. Pogrom!

2. paraszt : „- Hát így is lehet élni? Hogyan csinálják? Majd a korábbinál sokkal nagyobb figyelmet kezd el fordítani a gyerekei oktatására, stb.

Csakis a második parasztnak lehet lenni mondtam, s gyorsan el kell kezdeni a felzárkózást. Amikor az egyik gyerek 5 éves, a másik meg 10, az igen nagy különbséget jelent. Amikor azonban az egyik 45, a másik pedig 50, a különbség gyakorlatilag eltűnik (nem beszélve, ha 80 és 85). Nagyon össze kell szedni magát annak, aki partiban akar maradni. Szükség van egy kis időre is. Úgy négy-ötezer évre. Mi az ebben a világmindenségben?

Szerettünk egymás társaságában lenni. Diskurálni. Valaki volt. Magyar színpadi szerző volt. Meghalt. Egy sor sem jelent meg sehol erről.

Bán Pali. Berger Pali. Én emlékszem rád.

Budapest, 2014 február.