(A cikk megjelent: 2014. január 16.)

Az orosz élet szomorú statisztikája Andrey Koncsalovszkiy felrázó cikkében

Az ismert filmrendező, Andrey Koncsalovszkiy kiáltása és imája, hogy felrázza hazáját sokéves mély álmából, mielőtt ez az álom nem válik végzetessé. Az AdMe.ru úgy gondolja, hogy különbözőképpen lehet viszonyulni az itt említett tényekhez, tudni róluk azonban feltétlenül kell.

Szeretném emlékeztetni Önöket néhány megrázó számra és tényre, melyek világosan bizonyítják, hogy Oroszország sok mutató alapján nem Európában, sőt még nem is Ázsiában található: a korrupció foka, az emberek élethossza, a tudományba való befektetés szintje és mások alapján - Afrikában vagyunk!  

Tovább megyek. Nem nekünk kell megsértődnünk egy ilyen összehasonlítás miatt, hanem az afrikaiaknak. Nekik van magyarázatuk a lemaradásra.  Négy évszázad folyamán kizsákmányolták és gyilkolták őket az „idegenek” – rasszisták, gyarmatosítók. Bennünket, oroszokat az utolsó négy évszázad során ki gyarmatosított, ki nyomott el, mi magunkon kívül?

Szóval, sokszor hagyjuk figyelmen kívül a statisztikát – most az fog következni – mivel száraz számokkal nehéz átfogó képet alkotni a realitásról.
Ugyanakkor az Oroszország területén  zajló tragédia olyannyira kritikus fokú, hogy most mégis figyelmüket kell kérjem.

Orosz halálozási statisztika

• Az utolsó 20 év alatt Oroszországban több mint 7 millió orosz halt meg. Ezzel a mutatóval megelőzzük Brazíliát és Törökországot 50%-kal, Európát sokszorosan.
• Oroszország évente elveszít egy egész megyényi embert,  mint például  Pszkov megye, vagy mint egy nagyvárost, mint például Krasznodar.
• Az öngyilkosságok, mérgezések és gyilkosságok száma Oroszországban az angolaival és burundiaival hasonlítható össze.
• A férfilakosság élettartama Oroszországban a 160. helyen van a világon, Banglades mögött lemaradva.
• Oroszország első a világon a lakosság csökkenésének abszolút értékében. Az ENSZ becslése szerint Oroszország lakossága a jelenlegi 143 millióról  2025 -re 121-136 millióra csökken.

A család válsága

• az idősotthonokban élő 10 idős ember közül 8 –nak vannak őket eltartani képes rokonai. Mégis otthonba küldték, megtagadták őket.
• 2 és 5 millió közöttire tehető  a felügyelet nélküli, kallódó gyerekek száma (a nagy Honvédő Háború után 700 ezer volt a számuk).

Kínában 1 milliárd 400 milliós lakosság mellett a kallódó gyerekek száma mindössze 200 ezer, vagyis 100 - szor kevesebb, mint nálunk!
Lám, mit jelent a gyerek a kinaiaknak!  Mert a gondoskodás az idősekről és gyerekekről – a virágzó nemzet záloga. 

• a gyermekotthonokban élő 370 ezer gyerek 80%-ának élő szülei vannak!

Mégis az állam tartja el őket! Úgy gondolom, hogy ez bűntény.

• Elsők vagyunk a világon a szülők által elhajított gyerekek számát illetően.

Mindezek a számok a családi értékek eróziójáról, széteséséről beszélnek országunkban…

Gyerekek ellen elkövetett bűntények 

• Az Orosz Nyomozó Iroda adatai alapján 2010-ben 100 ezer ifjúkorú vált bűntény áldozatává. Ebből 1700 gyereket megerőszakoltak és megöltek (ebben lehagyjuk Dél-Afrikát). Ez azt jelenti, hogy Oroszországban naponta 4-5 gyermeket ölnek meg.
• 2010-ben Oroszországban 9500 szexuális bűncselekmény került elkövetésre kiskorúak ellen, amelyből 2600 erőszakos nemi közösülés, 3600 nem erőszakos nemi közösülés (nyolc év alatt a szexuális bűnözés húszszorosára nőtt. )

Csak Dél-Afrika előz meg bennünket ebben.

Drogfogyasztás és alkoholizmus

• 30 ezer orosz polgár hal meg évente kábítószer túladagolásban (kisebb városka lakossága).
• Évente a szeszfogyasztás 70ezer embert visz el.    
  Az egész afgán háborúban 14000 katonánk veszett oda!
• Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint egy oroszországi polgárra 15 liter tiszta szesz fogyasztás jut. Ráadásul tudnivaló, hogy ha a 8 litert meghaladja a tiszta szesz fogyasztás, fellép a  nemzet kihalásának veszélye.

Korrupció

A kenőpénz mértéke Oroszországban megtízszereződött, miközben oligarcháink londoni perei nevetség tárgyává lettek a világ üzleti életében.

A büntetlenség a jogi szférában odáig terjedt, hogy a börtönben meghalt jogász, Magnyitszkiy ellen bűnügyi eljárást indítottak – vagyis egy halott embert pereltek be, aki természetesen nem képes megvédeni magát! 
Európában hasonló utoljára a XVII. században történt, amikor Cromwellt kiásták sírjából, s felakasztották -  ezt hívják követő igazságszolgáltatásnak! 

Az idézett számok fényében  bátran kijelenthetjük, hogy a nemzet erkölcsössége romlik, és ezért a felelőséget a hatalom viseli.

Ezek után ismert-e Önök előtt, hogy:

• az utolsó 10 évben Szibériában 11 000 falu és 290 város tűnt el,
• Szibéria és a Távol - Kelet  embersűrűsége – 2 fő / négyzetkilométer.
• Oroszország központi részén az átlagos embersűrűség— 46 fő/ négyzetkilométer.

• Kína átlagos embersűrűsége— 140 fő/ négyzetkilométer.
• Japán átlagos embersűrűsége— 338 fő/ négyzetkilométer.

Kinek hódítottuk meg Szibériát és a Kuril szigeteket?
A kínaiaknak, a japánoknak. Ez a végeredmény.

Egy ilye, természeti kincsekkel és víztartalékokkal megáldott országnak szégyen, hogy a lakosság 50%-a szegény.

Ezek a számok elkeserítenek. Remélem, Önöket is. Biztos vagyok benne, hogy Putyin ismeri a tényeket – érdekes, mit gondol róluk?

Bármennyire is tragikusak, szerintem nyilvánvaló, hogy nem értünk a végére, még nem értük az „aljára”, a nép pedig nem érett meg arra, hogy elszörnyülködjön önmagán, s hogy vegye a bátorságot és megkérdezze - „hol élünk?”
Megszoktuk a  lépcsőházak és a budik bűzét. Megszoktuk, hogy folyik az öldöklés körülöttünk. Megszoktuk, hogy az emberek a városokban és falvakban szó szerint küzdenek az életükért.

Egy Kuscsovszkayaban[1] született újságíró, Anatolij Jermolin pontosan ezt írta: «Ha Kuscsovszkayaban nem 12 embert öltek volna meg egyszerre, hanem öt alkalommal 2 főt, mint az általában minálunk történni szokott, senki sem vette volna észre.
De hát ki nem tudja, hogy „Kuscsovszkaya” nem csak Krasznodarban van, hanem mindenütt! Hogy a Capok féle banditák – az az igazi hatalom, amelyeket Önök választanak be a képviselő testületekbe! Mindenki tudja, hogy a saját településén ki a „kemény fiú” – ki ápol jó kapcsolatokat a rendőrséggel és az ügyésszel.

A Kreml csak úgy tesz, mintha harcolna a korrupcióval, tízesével bocsátva el a belügyi tábornokokat, középszintű vezetőket,  kormányzókat.
Nagylelkűen agyonlövetés helyett megszolgált pihenésre küldi őket Dubaiba és a francia  Riviérára. Valóban komolyan gondolja a hatalom, hogy ily módon legyőzhető a korrupció? Ugyanakkor az ország minden részében Önök olyan jelölteket választanak meg, melyeknek a homlokára van írva, „tolvaj vagyok”, majd pedig meglepődnek azon, hogy a hatalom korrumpált.

Én is azt gondolom, hogy csak nem kell az oroszoknak az Urálig összehúzódniuk, hogy a nép felébredjen (ismétlem, a nép, s nem a gondolkodó emberek  gyűszűnyi csoportja!), és ne megnyugtató híreket és soron következő ígéreteket követeljen  a hatalomtól, hanem igazságot, s mindenek előtt annak beismerését, hogy mennyire rossz a helyzet most!

Emlékezzenek vissza: 1914-ben, amikor kitört a katasztrófa, ezt kellett tennie Sztálinnak is. Amikor 1956-ban a bolsevikok megérezték, hogy meg kell fizetniük a terror évtizedeiért, ezt volt kénytelen tenni Hruscsov is. Ma Oroszország olyan demográfiai és morális katasztrófa felé sodródik, amilyet még soha sem élt át!

Ennek több oka van, melyek közül a legfőbb a kilencvenes évek felelőtlen gazdaságpolitikája, mely a feudális tudatú emberekre szakadt, akik soha sem találkoztak a föld magántulajdonával és kapitalizmussal, amelyek a 70 év alatt végleg elveszítették az éppen csak születő vállalkozási szellemet.

Mit tegyünk?

Mihail Berg újságíró írja blogjában: „ Két nép él egy országban. Egy gondolkodó kis csoport, amelynek szabad választásokra és széles szabadságjogokra van szüksége, és a hatalmas, mindent átalvó köznép tömege. Köztük félelemből és szociális bizalmatlanságból  vájt nagy és veszélyes szakadék terjeng …Lehet harcolni  a „szélhámosok és tolvajok pártjával”[2], lehet szidni az egész orosz történelmet  összerondító csinovnyikokat,  de lehetetlen nem tudomást venni arról a tényről,  hogy „a népesség feltétlenül nagyobb része gyakorlatilag nem változik fundamentális  jellemzőit tekintve már sok évszázada!..”
Bármennyire is szomorú, egyet kell, hogy értsek ezzel. Sőt, hozzáteszem részemről – elnyomóitok  közületek kerülnek ki!

Ezért nem tudom, mit kellene tenni, azon kívül, hogy igyekszek  felrázni titeket, hogy elszörnyedjetek saját magatoktól.

Julia Latinyina[3] nem csak hogy pesszimistának, de „demotivátornak” nevezett.  Azt gondolom, hogy motiválni a tudatánál levő és kiutat kereső  embert lehet.  Ha azonban ájult, vagy letargikus álomban van? Néha, hogy észre térítse, az orvos arcon üti betegét..

Tudom a választ – már sokszor hallottam, de tudatában vagyok annak, hogy ha legalább a harmada azoknak, akik most olvassák és értik szavaimat, egyetértenének velem, akkor OROSZORSZÁG MÁS ORSZÁG LENNE.

Meg vagyok győződve arról,  hogy Oroszországnak vezetőre van szüksége, mely rendelkezik Nagy Péter bátorságával,  aki olyan szavakat tud mondani az embereknek, amelyeket azok régen nem hallottak.
Keserű igazságokat fog mondani, mivel nehéz elismerni, hogy Oroszország  nem tud előre haladni, mivel nem akarja megérteni, hogy mennyire lemaradt Európától a civilizációs fejlődésben.

Megértem, hogy a nemzet vezetője, egy politikus,  a politikai felelősség milyen terhét viseli, s ezért többnyire nem beszélhet szabadon.
Ugyanakkor ma csakis az egyértelmű, lelkesítő, ha kell, kegyetlen, de élő, őszinte szó vezethet a nemzeti ébredéshez a feudális téli álomból. Csak ezt megtéve lehet abban reménykedni, hogy a nemzet ösztönös bölcsességével megérti, s elfogadja azt a nem könnyű, és lehetséges, könyörtelen utat,  amely egyedül képes kirántani országunkat a gödörből, melye süllyedtünk.

Nem tudom, képes-e ezen  öngyilkos tett véghezvitelére Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. Képes-e kézbe venni a „vas seprűt”, s kihirdetni a törvény előtti általános egyenlőséget. Amely kivétel nélkül, mindenkire vonatkozik. Ha képes – díszhelyet kap az Orosz Történelem Panteonjában.  Ha nem…akkor nem tudom…

Orosz vagyok, honvágyat érzek a hazám iránt, de nem érzékelem azt.

Nem érzékelem az országot, amelyikre büszke szeretnék lenni. Elégedetlen dühös tömeget látok, valamint idegeneket, akik félnek egymástól.

Büszke akarok lenni Oroszországomra, de szégyenkezem miatta.
Mikor voltam rá utoljára büszke? Nem emlékszem! De pontosan tudom, hogy az népünk állapotáról szóló IGAZSÁG,  szétkürtölve a világba engem, és nem csak engem, sokkal inkább büszkévé tenne, mint jégkorongozóink győzelme az olimpián.